2014. január 9.

Citromos ricottatorta

A TV Paprikán fut az egyik kedvenc sorozatom, "A két falánk olasz" címmel. Antonio Carluccio és Gennaro Contaldo, a két "öreg" visszatér Amerikából a gyökereikhez és Olaszországban barangolva mindenféle finomságot főznek, persze szigorúan olasz finomságokat. Eszméletlen a két fickó, ugratják egymást, felelevenítik gyerekkori emlékeiket és persze közben szépen csöndben bemutatják a nézőknek Olaszország különböző vidékeit és azok jellegzetes ételeit.
Mindegyik részt láttam (többször is) és a szakácskönyvüket is megkaptam páromtól ajándékba, ezért nem is volt nehéz dolgom, amikor a Carluccio féle citromtortát szerettem volna elkészíteni. Íme, a csodás édesség, nem fogtok csalódni benne!

Hozzávalók 26 centis tortaformához:
1 csomag leveles tészta (én előre kinyújtottat vettem)
1 citrom reszelt héja (a végén szórom meg vele a tortát)

300 gramm ricotta
200 gramm mascarpone sajt
200 gramm durvára vágott kandírozott narancs- és citromhéj
120 gramm cukor
6 tojás, szétválasztva

Az előre kinyújtott leveles tésztát a tortaformára fektettem, majd óvatosan kibéleltem vele. Ahoöl kicsit túllógott, onnan levágtam keveset és arra a részre tapasztottam, ahol kevesebb a tészta. Egyszóval a végére az egész tortaforma teljesen ki volt bélelve, még az oldala is.

még nyers állapotban
Ezután a ricottát, a mascarponét, a kandírozott gyümölcshéjakat 100 gramm cukorral és 5 tojás sárgájával (igen, nem tévedés, csak 5-el, mert a 6. tojássárgája a lekenéshez kell!) alaposan elkevertem.
A 6 tojásfehérjét habosra vertem, majd hozzáadtam a maradék cukrot és keményedésig vertem tovább. A kemény habot aztán a ricottás krémbe forgattam óvatosan, majd beleöntöttem a tésztával kibélelt tortaformába. A tészta kilógó széleit visszahajtogattam a töltelékre és csakis a tésztaszéleket lekentem a maradék tojássárgával.
180 fokra előmelegített sütőben kb 30 perc alatt megsütöttem (a közepe még kicsit remegős lesz, de nem kell megijedni, az a jó), majd 2 órán át hűlni hagytam. Ezután óvatosan levettem a tortaforma szélét és tálaláskor a szeleteket megszórtam a reszelt citromhéjjal.

forrás: Antonio Carluccio, Gennaro Contaldo: A két falánk olasz, Alexandra Kiadó


5 megjegyzés:

  1. Bajban vagyok, nem tudok választani :( Mire eldöntöm, hogy mit készítsek tőled, akkor előrukkolsz ezzel a finomsággal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D Akkor készítsd el ezt, biztosan nem fogsz csalódni benne! :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...