Kézműves Finomságok Vására

Vasárnap fantasztikus élményben volt részünk! Gabojszának köszönhetően ellátogattunk Szigetmonostorra, a Rosinante Fogadóba, ahol Kézműves Finomságok Vásárát tartották.

Mivel május óta csatlakoztam a Facebookon egy Befőzős csoporthoz, aminek a célja minél több emberhez eljuttatni ezt a nagyanyáink által igen kedvelt gyümölcs- és zöldségtartósítási módszert, így úgy éreztem, szinte kötelességem ide kilátogatni! És megérte, az élmény felejthetetlen!
A reggel kicsit kótyagosan kezdődött, mivel előző éjszaka unokatestvéremék esküvőjén voltunk és hajnali 3-kor feküdtünk le aludni. De 2 kisgyerek mellett nincs mese, kelni kell, reggel 7-kor már talpon voltunk. Kicsit gondolkodtunk, nem lenne -e jobb itthon,a hűvös szobában pihenni, de aztán összekaptuk magunkat és egy padlizsános  - életet-lehelős - rántotta után elindultunk Szentendre felé.
Már az odavezető úton is sok szép emlék rohant meg minket, nosztalgiáztunk párommal, régen rengeteget jártunk erre kirándulni, de a Szentendrei szigethez még nem volt szerencsénk (illetve mindketten kisiskolás korunkról tartogatunk pár homályos emléket holmi osztálykirándulásról, de ez sajna nem túl éles emlék)
Bekanyarodtunk a szigetre és végigmentünk Tahitótfalu szigetre eső részén. Megkapó kis városka, ami tele volt mosolygós emberekkel. Kopott, régi házak szegélyezték utunkat, mégis az egésznek különleges hangulata volt!
Kiértünk Tahitótfaluból, az út mentén rengeteg epret áruló néni és bácsi üldögélt a közel 30 fokos melegben. El is határoztuk, hogy itt veszünk epret, nagyon nem foghatunk mellé vele! (nem is tévedtünk, nagyon finom, lédús eprekkel tértünk haza)
Következett Szigetmonostor, csodás kis település, igazi hangulata van, megfogja az embert. Mintha nem is Budapest mellett, hanem legalább 200 kilométerrel arrébb lennénk. Nem is gondoltam, hogy Pesthez ilyen közel is vannak ennyire hangulatos, eldugott kis csodahelyek. Aztán macskaköves úton zötyögve átkeltünk Szigetmonostoron is, és kb 2 kilométer után sárga ruhás integető emberek állítottak meg minket. Gondoltuk, nincs jobb dolguk a rendőröknek ezen a csodás helyen? De szerencsére nem rendőrök, hanem a Rosinante Fogadó emberei voltak, akik segítettek parkolóhelyhez jutni. Rendkívül figyelmesen megjegyezték, hogy kisgyerekekkel menjünk kicsit előrébb, találunk még egyetlen helyet, ahova be tudunk állni és nem kell annyit gyalogolni. (itt jegyzem meg, hogy a sor végén leparkolva kb 100 métert kellett volna gyalogolni, így csak 50-et. De ők erre is gondoltak:-)))
A kocsitól elgyalogoltunk a Fogadóig, ahol mesebeli látvány fogadott minket: fenyőfák ölelésében egy édes kis fogadó meseszerű bejárattal, ahol egy kedves bajuszos úr fogadott minket (mint később kiderült, ő a tulajdonos) hatalmas séfsapkában. Mosolyogva köszöntött, beinvitált minket és amíg vártunk sorunkra (ugyanis az ittlétet előzetes regisztráció előzte meg), a gyerekeket szórakoztatta mini-szökőkút nézegetéssel és sok kedves szóval:-)Mi közben gyors pillantással felfedeztük az előteret, ami nem a megszokott hideg kővel kirakott, üres várakozórész, hanem régi, hangulatos bútorokkal teli kis helység - mintha csak az otthoni nappalinkban lennénk! (szinte vártam, mikor hallom meg a kandallóban a tűztől pattogó fák ropogását:-)

Aztán sorra kerültünk, kikerestek minket a bejelentkezettek listáján, részt vehettünk egy apró kis nyereményjátékon (ahol 1 éjszakát nyerhetünk a Fogadóba, vajon ki hagyná ki ezt a lehetőséget), majd bebocsátást nyertünk a varázskertbe.
Rögtön fantasztikus lekvárokat kóstolhattunk: levendula, vadrózsa, orgona, fenyőrügy, pitypang...csupa-csupa, immáron a Befőzőknek köszönhetően ismerős lekvár, mégis mindegyiknek más és más, izgalmasabbnál izgalmasabb íze volt.

Rátaláltam Kaldeneker György standjára is, ahol nem bírtam ellenállni a chutneyk, lekvárok kavalkádjának: szégyentelenül végigkóstoltam mindent, sőt, még páromnak is vittem kóstolót, majd megállapodtam egy Medvehagymás chutneynál és egy Faszállítók lekvárjánál.

Csikosék is kitettek magukért, nem győztem nézni a rengeteg különlegességet! Azt hiszem pár lekvárjukat magam is megpróbálom kikísérletezni!
Majd tovább sétálva fantasztikus kecsketejes szappanokba botlottam, nagyon ízléses standon. Szinte vártam, hogy egy paraván mögött talán egy rusztikus kádban még ki is lehet próbálni az egyik szappant:-)

Aztán következett egy olyan kis pavilon, ahol az én kedvencem, a csokoládé volt a főszereplő. "Fahéjas levendula" fantázianevű, a XVIII. kerületben megtalálható kedves lány árulta az általa készített csodabonbonokat, trüffeleket és természetesen kézi készítésű csokoládékat. Kóstoló volt bőven, fehér-, ét- és tejcsokoládé-kavalkád, finom kandírozott gyümölcsökkel. Megkóstoltam pár bonbont is, a legfinomabb számomra a lime-chilis volt:-) (nemsokára bloggal is jelentkezik Fahéjas levendula néven, csokikedvelőknek kötelező lesz olvasni!)

Tovább nézelődve ismét érdekes standot találtam: volt itt fűszeres sajt (valami isteni volt: bazsalikomos-borsos-fokhagymás), de kóstoltam fenyőrügy-szirupot (az áztatott, és nem a főzött fajtát), pitypang zselét és rengeteg levendulás finomságot. A legkülönlegesebb és legnosztalgikusabb számomra az itt megkóstolt kandírozott virágszirom volt: nagymamám finomságait juttatta eszembe!
Megkapó volt, ahogy minden kiállító igyekezett minden egyes vásárlóval elbeszélgetni és ez vonatkozott a médiából ismert Kaldeneker úrra ugyanúgy, mint az ismeretlenebb sajtos,lekváros, csokoládés finomságok tulajdonosaira.
Az egész vásárt körbelengte magára a Rosinante Fogadóra jellemző családias légkör. Kicsit olyan volt, mintha csak hazalátogattunk volna.

Párom és a gyerekek aztán felfedezték a gyerekparadicsomot: éppen kincskeresés indult a kert gyerekek részére fenntartott részén, "csupamosoly-csupatürelem" animátorok segítségével. Két kicsi fiam lelkesen szaladgált kincseket gyűjtve, míg én szintén lelkesen szaladgáltam tovább másféle "kincseket" gyűjtve.


Szépséges táskák (ha jól sejtem, ő volt Csősz Kriszta) és Pete Zsolt kosárfonó művész mellett vezetett utam, ahol bárki kipróbálhatta magát eme igencsak különleges munkában. Majd következtek a sajtok Zsuzsától, az etyeki sajttermelőtől: tehéntejből készült különlegességekre leltem és lelkesen végigkóstoltam mindent. A medvehagymás sajtra és a parenicára azonnal lecsaptam, majd meggyőztek a bolgár sajtkülönlegességről, a kaskavalról is. Végül egy natúr, 1 hónapig érlelt, Zsuzsa szerint saját kedvencnek kinevezett sajtot is megvettem és már előre láttam lelki szemeim előtt, hogy milyen finom is lesz este egy sajttál a medvehagymás chutneyval:-)


Zsuzsa mellet közvetlenül ismét csokoládéba botlottam: Szántó Tibor költeményei vártak szép sorba állítva.A forró csoki nagyon magával ragadott, és persze Tibi fantasztikus képzettsége és lelkesedése a csokoládék iránt.


Aztán, a fagylaltokat kikerülve (majd ebéd után következik), a kecskesajtok világába vetettem magam, fantasztikus volt mindegyik! Közvetlen mellette szétnéztem a fűszerek háza táján: sok-sok különlegességet láttam.

A nagy nézelődésben - a gyerekek pedig a játékban - megéheztünk, így beálltunk a Fogadó minikonyhájába, ahonnan már régóta fenomenális illatok szálltak, terjengtek mindenfelé.
Levest kihagytuk, mivel így is nagyon melegünk volt, így rátértünk a főételre: már kinézetre is csábító, parázson sült újkrumplit kínált a séf, amit bőven meglocsolt tejfölös szósszal. De ez a szósz nem csak sima tejföl volt, hanem zöldségekkel fűszerezett csodamártás, ami felejthetetlenné tette az amúgy egyszerűnek tűnő krumplikat (persze a krumpli sem volt egyszerű, pont megfelelő keménységű, kicsit édeskés, és a mártással igazi ízorgiaként olvadt szét a szánkban).
A krumpli mellé 3 féle kolbászt választottunk: volt egy marhahúsos-mozzarellás csoda (ez volt párom kedvence), egy szárnyashúsból készített (ez volt az én nagy kedvencem) és egy hagyományos kolbász (ezeket a gyerekek falták be nagyrészt, annyira ízlett nekik). Tettünk még mellé frissítő salátát, 1-1 szelet kenyeret és találva egy szabad asztalt, a hűvösben fogyasztottuk el jóízűen a Fogadó eme ételkölteményét.
Majd szintén a Rosinante házi készítésű bodzaszörpjével öblítettük le a mesés falatokat.

(A bodzaszörpre várakozva fedeztük fel nagy örömmel a FINOmÁNIA és a Magyar Konyha standját is)

És eljött végre a fagylaltozás ideje: Papp Emese mestercukrász csodás fagylalt-kreációit kóstolhattuk meg: a gyerekek macaron és vanília fagyit ettek, jómagam és párom a levendula és a banános csoki mellett döntöttünk - nem bántuk meg, isteni volt minden!

Aztán elindultunk a "gyereksarok" felé, ugyanis újra kézműves gyerekprogram következett: pizza és kakaós csiga sütés.

Miközben a gyerekek elfoglalták magukat, mi párommal gyorsan megnéztük magát a Fogadót is: fantasztikusan hangulatos szobák, rend, tisztaság és igazi (de tényleg igazi!) otthonos hangulat ural mindent! Az étterem része csábítóan hívogat, a szobák egyikében jó lenne ott maradni éjszakára is.
De sajnos lejárt az időnk, a gyerekek elfáradtak, így délután 3-kor elindultunk Pest felé. Kifelé menet elhatároztuk, hogy mindenképpen visszajövünk és eltöltünk itt egy igazi nyugalommal teli, kirándulós, pihenős hétvégét is!
Aki ráér és nyitott a közvetlen, nyitott, családi légkörrel körbeitatott szálláshelyekre, az mindenképpen látogassa meg egyszer a Rosinante Fogadót Szigetmonostoron!

(A fényképeket a Rosinante Fogadó saját fényképeiből töltöttem fel)