Nagyon régóta szerettem volna ezt a tortát elkészíteni, mivel már évek óta a kedvenceim közt szerepel. De valahogy mindig elmaradt. Egészen múlt hétvégéig. Akkor barátnőm születésnapjára kellett készítenem egy párizsi krémes tortát, így mindenből kicsit többet csináltam, így maradt tészta a piskótának is és maradt bőven csokikrém is. Marcipán alapból volt otthon (a marcipánimádatom határtalan), úgyhogy szépen neki is láttam.
A család pedig egy pillanat alatt meg is ette. No, nem a 4 tagú, hanem a 9 tagú nagycsalád. Osztatlan sikert aratott a selymes párizsi kréme és a marcipán.
Hozzávalók 16 centis tortához:
a piskótához:
7 tojás
7 evőkanál cukor
7 evőkanál liszt
párizsi krémhez:
2 dl tejszín
200 gramm cukor
100 gramm holland kakaópor
280 gramm vaj
30 dkg marcipán
A piskótát ugyanúgy készítettem, mint minden tortámnál, azaz a 7 tojás
fehérjét habbá vertem, de nem túl keményre, különben a sütőben
megemelkedik, aztán, amikor kiveszem, össze is fog esni. Szóval olyan
közepesen keményre vertem, raktam bele egy
csipet sót is. A 7 db sárgáját pedig 7 evőkanál cukorral fehéredésig
kevertem, majd hozzákevertem 7 evőkanál lisztet és az egészet
összeforgattam a fehérjével. Aki szeretné, tehet bele teáskanálnyi
sütőport is, én nem szoktam. Az egészet sütőpapírral bélelt sütőlemezre
öntöttem, majd 180 fokos sütőben kb 40 percig sütöttem. Tűpróbával ellenőriztem, azaz egy hústűt a piskóta közepébe szúrtam és ha nem ragad rá semmi, a piskóta kész van, ki lehet venni a sütőből.
A párizsi krémhez a tejszínt a cukorral felforraltam és forrás után még 5 percen át
hagytam bugyogni (azaz, amíg kb 110-120 fokos nem lett.) Ezután lezártam
alatta a gázt és kézi habverő segítségével a hozzáadott kakaóport
simára kevertem. Majd a vaj egyharmadát is a még meleg krémhez adtam,
elkevertem és hagytam a krémet teljesen kihűlni. Amikor kihűlt, a
maradék kétharmad vajat betettem a robotgépbe és habosra kevertem, majd
hozzáadtam a kakaós krémet és a robotgép legmagasabb fokozatán teljesen
összedolgoztam, amíg sima és habos krémet nem kaptam.(ez kb 4-5 percig tart).
A marcipánt először vékonyra (kb 1-2 mm-nyire) nyújtottam porcukrozott asztalon, majd a kapcsos tortaforma alját segítségül véve rátettem a tortaforma alját, és késsel körbevágtam. 3 darab 16 centi átmérőjű marcipánkört kaptam, amit a torta összerakásáig félretettem.
A már kihűlt piskótát 4 részre vágtam, majd elkezdtem összeállítani. Elsőként a párizsi krémet képzeletben elosztottam 4 részre. (akinek könnyebb, szedje külön 4 tálkába) Az első piskótalapot megkentem az első adagnyi krém felével, majd ráfektettem az egyik marcipánlapot és a marcipán tetejére rákentem a krém másik felét. Majd következett megint egy piskótalap. Ezt a második adagnyi krém felével kentem meg, majd megint marcipánréteg következett és a krém másik felével borítottam. Ezután ismét piskóta, majd krém, marcipán krém és a tetejét piskóta zárta. Végül már csak be kellett vonnom kívülről is a tortát a párizsi krémmel.
Nekem 1 éjszakát hűtőben pihent, de 1-2 óra pihentetés után is már igazán finom lehet!
(a szeletfotó sajnos nem sikerült, mivel mobillal készült és nagy sietve lett lefényképezve, mielőtt a gyerekek kivetették rá a villájukat. De azért megmutatom, hogy láthatóak legyenek a rétegek)
Szépséges lett. Nekem is van itthon egy csomag marcipán ....
VálaszTörlésHmmm, lenne ötletem, mit csinálj vele :-)
TörlésJol hangzik, es szepseges is, ugyes!!!
VálaszTörlésMarka, te "gaz csábító" az én fejemet teljesen elcsavartad, imádni fogjuk ezt (is)! :-))
VálaszTörlés:-D Remélem tetszeni fog, ha elkészíted, bár remélem tellerkékesítve viszont látom az oldaladon .-)
Törlés