2014. február 28.

Citromkrémes pite vérnaranccsal

Nevezhetném akár Dina szeletnek, hiszen Dina barátnőm ihlette és a végeredményhez az ő lemon curd-je járult hozzá.
Nos, még ez a süti is a múlt hétvégéi Gasztroblogger találkozóhoz kötődik, ugyanis Dina hozott kóstolónak mindenféle gyümölcskrémeket: lemon curd, orange curd, berry curd. És persze lehetett is csenni belőle, úgyhogy én felnyaláboltam egy kis üveggel, gondoltam, majd itthon kitalálom, mi legyen belőle.
Igen ám, de Dina drága készített egy csokis browniet, amit mascarponés-lemon curd-ös krémmel borított, így sokat nem is gondolkodtam, csak az alapot változtattam leveles tésztává.
Lemon curd-öt ÍGY tudtok készíteni otthon (nem egy nagy ördöngösség), a többit pedig alább megosztom veletek:

Hozzávalók:
1 csomag, előre kinyújtott leveles tészta
250 gramm mascarpone
50 gramm porcukor
1 egész tojás
1 teáskanál vaníliakivonat (vagy 1 zacskó vaníliás cukor)
2 csapott evőkanál kandírozott citromhéj (én Aldiban vettem)
lemon curD
1 vérnarancs, vékony szeletekre vágva

A mascarponét, a porcukrot és a vaníliakivonatot kzi habverővel simára kevertem , majd hozzáadtam a tojást és akandírozott citromhéjat és ezekkel is alaposan elkevertem a krémet.
A leveles tésztát kihajtogattam és rajta is hagytam azon a papíron, amibe eredetileg bele volt csomagolva, majd rákentem a mascarponekrémet és egyenletesen eloszlattam a tésztán.
Ezután kiskanállal lemon curd-pöttyöket halmoztam a mascarponéra és amennyire tudtam, szétkenegettem, de nem akartam, hogy teljesen elegyedjen a mascarponéval,így hanyagul kenegettem a citromkrémet. A tetejére pedig vékonyra vágott, meghámozott vérnarancs-szeleteket halmoztam.
200 fokos sütőben kb 15 perc alatt készre sütöttem.


6 megjegyzés:

  1. Imádom a citromos sütiket, kekszeket..... Nem beszéltünk össze, de nálam is valami hasonló készült: Lemon Custard Cake, még nem tudom hogy tudnám elnevezni magyarul... :) Ötlet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmm, fini lehet a tiéd is. Talán citromkrémes keksz?

      Törlés
  2. Nagyon megfogott a látványa... gondoltam, jövök közelebbről is megnézem. :)

    VálaszTörlés
  3. Mint egy festmény! Ha csak fele olyan finom, mint amilyen gyönyörű ... Csodás lett, Marka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ági, ugyanolyan finom, mint amilyen szép :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...