2013. december 10.

Datolyaszilvás tápióka puding

Készítettem én már mangós tápiókapudingot, de a kísérletezés itt nem állt meg, sőt. Próbálok újabb és újabb ízvilágot találni az amúgy teljesen semleges ízű tápiókának és úgy tűnik, a datolyaszilva nagyon betalált.
Ez a gyümölcs kaki és hurma néven futott be a magyar piacra, mostanában látom már datolyaszilvaként is pár helyen, de még mindig a vicces kakival próbálják a legtöbben eladni.

A datolyaszilváról bővebben Chili&Vaníliánál olvashattok, én csak pár jótanácsot írok róla röviden.
Először is nagyon fontos, hogy próbáljunk olyan gyümölcsöt választani, ami érintésre puha, de a héja mégsem plöttyedt, hanem még feszes.Ha azonban mégis egy keményebb példányba botlanánk, ne keseredjünk el és ne is kezdjük megpucolni, hanem inkább hagyjuk pár napot nyugodtan álldogálni az egyik sarokban, és magától szépen be fog érni.
Pucolni kétféleképpen lehet: ha már nagyon érett, akkor egyszerűen egy kis bevágás mentén le lehet húzni szinte egyben a héját. Ha közepesen puha, akkor pedig érdemes félbevágni és egy evőkanállal kikanalazni a héjából a mézédes gyümölcsöt.

Hozzávalók 4 személyre:
80 gramm aprószemű tápiókagyöngy
5 dl víz
1 dl tejszín
2 dl tej
3 evőkanál cukor
csipet só
1 hurma megpucolva, szétnyomkodva

A vizet felforraltam, majd a forrásban lévő vízbe öntöttem a tápitókagyöngyöket és a csipet sót, és folyamatosan kevergetve kb 15 percig főztem (amíg a szemek átlátszóak nem lettek).
Ezután felöntöttem a tejjel és a tejszínnel, hozzáadtam a cukrot és újabb 5 percen át főztem, folyamatos kevergetés mellett.
Végül elzártam alatta a lángot, és még melegen hozzáöntöttem a villával pépessé nyomkodott datolyaszilvát és alaposan összekevertem. Végül kis tálkákba szedtem és kihűlve tálaltam.

2 megjegyzés:

  1. Én szeletelem és hámozom, mint az almát ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a kevésbé puhákat érdemes ugyanúgy, mint az almát :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...