2013. március 21.

Édesköményes rizottó

Csodaszép édesköményt vettem a piacon és gondoltam, most nem hús vagy hal mellé készítem el, hanem legnagyobb kedvencemet, a rizottót fogom dúsítani vele. És nem bántam meg a döntést, férjuram teljesen odavolt tőle, hogy ez mennyire finom és máskor is készítsek ilyet! A gyerekek pedig csak falták és falták és folyton mondogatták, hogy "Anya, ez nagyon finom!"
Nem is húzom az időt, következzen a legújabb rizottó-szerelem receptje!

Hozzávalók:
1 édeskömény gumó
1 kávéskanál őrölt kömény
1 kis fej hagyma
1 evőkanál olívaolaj

4 nagy marék rizottó rizs
1 liter húsleves alaplé
30 gramm vaj a sofrittohoz
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor
50 gramm vaj a pihentetéshez
10 dkg reszelt parmezán sajt a pihentetéshez


Először az édesköményt csináltam meg, a hagymát apróra vágtam és az olívaolajon puhára pároltam. Majd az apró kockákra vágott édesköményt hozzáadtam, csipet sóval és 1-2 tekerés borssal, no meg az őrölt köménnyel fűszereztem és a legalacsonyabb lángon, fedő alatt hagytam párolódni kb 15 percet. Azért folyamatosan nézegettem, nehogy leégjen. (Ha nagyon nincs alatta már semmi folyadék, akkor érdemes 1-2 kanálnyi vizet ráönteni és így párolni tovább) Amikor eltelt a negyed óra, lezártam alatta a gázt és félretettem.


A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágtam, és 30 gramm vajon, valamint 2 evőkanál olívaolajon, lassú tűzön kb 10 perc alatt puhára pároltam (de nem pirítottam).
Ehhez az úgynevezett "sofritto"-hoz adtam a rizst,  amit nagy lángon szépen megkapattam, amíg a rizsszemek elkezdtek átlátszóak lenni. (ez kb 2 perc)
Majd közepesre vettem a lángot, hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam, hogy a rizs magába szívja.
Ezután az előre elkészített, de a rizottókészítés alatt folyamatosan forrón tartott húsleves alaplevet merőkanalanként adagoltam a rizshez, mindig megvárva, hogy magába szívja az értékes levet. Közben finoman, lágyan kevergettem, masszíroztam a rizsszemeket, hogy minél krémesebbé váljon a rizottó.
10 perc rizottófőzés után hozzáadtam a már megpárolt édesköményt és ezzel együtt folytattam a rizottó főzését, így az édeskömény a rizottó alaplével együtt fog teljesen megpárolódni.
Kb 20 perc alatt "al dente" lett (azaz a rizs kicsit roppanós maradt), ekkor elzártam alatta a gázt és hozzáadtam az 50 gramm vajat és a kevés parmezánt. Fedővel lefedve 3-4 percig hagytam olvadni, végül, a fedőt levéve a rizottóról, alaposan összekevertem.

Aki merészebb, próbálja ki ricottával vagy friss kecskesajttal megszórva, így is nagyon ütős és finom rizottót kapunk!

6 megjegyzés:

  1. Igazán sok risottót készítesz, tökélyre fejlesztetted úgy látom, pedig könnyű elrontani, kiszárítani, ... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, a kedvenc ételem, és most már tényleg nagyon jól szokott sikerülni :-)

      Törlés
  2. Pont a napokban kérdezte az egyik kolléganőm, hogy mit lehet készíteni édesköményből. Én meg - a nagy tudor - rávágtam, hogy teát a gyerekeknek hasfájásra! Nézett rám...ő magára a gumóra gondol! Ja, azt nem tudom...:-DDD De most már tudom hova irányíthatom! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindig olyan irulós-pirulós, zavarba hozós kedvességeket írsz nekem :-) Nagyon szépen köszönöm, remélem a kolléganődnek is be fog jönni a rizottó :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Ági, kedves vagy, köszi. Az tény, hogy imádom, remélem most már elég jól is csinálom. :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...