2013. január 25.

Kacsahúsleves

Előre bocsátom, ez egy igazi gezemice-leves lett, volt kacsaaprólékom (fej, láb, nyak,szárny, farhát) és az előző napi kacsamell csontja, valamint 1 kisebb pecsenye kacsamáj is, így igazán tartalmasra sikerült az én egyszerű kacsalevesem. Úgyhogy aki valami szabványos kacsaleves-receptre számít, az bizony most csalódni fog. Amit találtam, beletettem és bizony jól tettem, mert isteni finom, ízes levesem lett!
Sosem voltam igazán "kacsás", de anyósoméknak köszönhetően megszerettem, sőt, ma már szinte hetente kerül ilyen, vagy olyan formában kacsa az asztalra.
Most éppen leves formájában.
Egy időben mindig bújtam a szakácskönyveket, hogy megtaláljam a tökéletes húsleves receptjét. Aztán rájöttem, hogy a legfinomabb húslevest akkor tudom elkészíteni, ha mindent beleteszek, amit csak belekívánok. Ez a kacsaleves is így járt most, úgyhogy ne csodálkozzatok egyik hozzávalón sem:-)))

Hozzávalók:
kacsaaprólék (nálam a fent felsoroltak, de bármilyen kacsahús jó!)
4 sárgarépa
2 fehérrépa
1 kis zellergumó
2 kis krumpli
5 gerezd fokhagyma
3 kis fej vöröshagyma
negyed kelkáposzta
2 marék zöldborsó
10 csiperke gomba

7 szem bors
zellerlevél
szerecsendió virág (elhagyható)

A recept rendkívül egyszerű. A húsokat, csontokat alaposan lemostam, megtisztítottam a pihéktől...stb! (halkan teszem hozzá, a kacsa nyelvét is belefőztem, majd kb 1 óra főlés után kiszedtem, kicsit megpirítottam és úgy ettem meg! Aki most húzza a száját, egyszer próbálja ki, mert leírhatatlanul finom!)
A zöldségeket megpucoltam és kisebb darabokra vágva egy lábasba tettem a húsokkal együtt. Felöntöttem annyi vízzel, ami bőven ellepi (legalább 3-4 ujjnyira), majd sóztam, tettem bele 7 szem borsot (a családi hagyomány szerint), pár szárított zellerlevelet és 2 szerecsendió virágot, majd gyöngyözve főztem kb 2 és fél órán át.
Csodásan aranysárga színe és igen zamatos íze lett!

2 megjegyzés:

  1. Pompás! Szerintem is annál finomabb a leves, minél többféle alkotórészből áll! A marhanyelvet szeretem, biztosan a kacsanyelv is finom; nem volt érte veszekedés?

    VálaszTörlés
  2. Szép a színe, biztos az íze is kitűnő. Én is bármiből tudok levest főzni, ami éppen a kezembe kerül de ilyen hozzávalókból még eddig nem :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...