2012. december 23.

Narancsos-mascarponés túrópohárkrém habcsók morzsával

Karácsony előtt ez az utolsó bejegyzésem, ami egyrészt jó, mert végre itt az általam annyira várt ünnep, másrészt viszont egy kis szomorúsággal is eltölt, hiszen az elmúlt hetekben olyan jó volt készülni. Jó volt csupa karácsonyi finomságot tennie estéről estére az asztalra,a családom meg is jegyezte, hogy nálunk 3 hétig tart a karácsony:-)
És most itt az utolsó finomság,egy desszert.
Ma este ettük meg, és bátran mondhatom, igazán fantasztikus, hiszen egy savanykás, citrusos édességről van szó, ami kifejezetten jól esik egy többfogásos menü lezárásaként.
Az elkészítése nagyon egyszerű, akár már előző nap is meg lehet csinálni és elég csak elővenni a hűtőből ezt az igencsak mutatós finomságot.

Hozzávalók 2 pohár elkészítéséhez:
5 narancs
1 evőkanál étkezési keményítő
250 gramm túró
100 gramm mascarpone
3 evőkanál porcukor

Az egyik narancs héját belereszeltem a túróba, majd a túróhoz adtam még a mascarponét és a porcukrot és alaposan elkevertem.
Majd a narancsok levét egy kis edényben felmelegítettem, kb fél decinyit narancslében pedig elkevertem az étkezési keményítőt. Amikor a narancsok leve már meleg lett, hozzáöntöttem az étkezési keményítős narancslét is és addig főztem az egészet, amíg jól be nem sűrűsödött (kb, mint egy puding).

Ezután már csak szépen egymásra kellett rétegezni a narancszselét és a mascarponés túrót egy pohárba. Egyréteg narancs, majd egyréteg túró következett, erre ismét narancszselé került és a tetejére egy gombóc túrókrémet raktam.
Az egészet megszórtam ropogós, édes habcsókmorzsával (amit ugyanúgy készítettem, mint a pavlovát, csak kis halmokat tettem a sütőpapírra és így szárítottam ki) és hűtőbe tettem 1 órára.


Tálaláskor még bátran szórtam rá a habcsókból, mit ne mondjak: az utolsó falatig elfogyott a pohárkrém!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Marka, békés, boldog ünnepeket kívánok Neked és a Csládodnak:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm Erzsi, Nektek is Kellemes Ünnepeket és BUÉK!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...